Lakossági felhívás 9. - veszélyhelyzet - összefoglaló

Lakossági Tájékoztató Veszélyhelyzetben!

Tisztelt Lakosság! Kérem figyelmesen olvassák végig lakossági tájékoztatónkat, mely Zalakomár településre vonatkozik. Mindannyiunk érdekében az alábbi helyi és kormányzati döntések születtek:
Gyermekétkeztetéssel kapcsolatban:
Önkormányzatunk és a konyha közösen megszervezte a zalakomári gyermekek közétkeztetését az alábbi formában:
Azok a gyermekek, akik a helyi iskolába és óvodába járnak, külön kérés nélkül házhoz szállítva megkapják az egyszeri ételt hétköznaponként.
Azok a gyermekek, akik zalakomári lakosok és nem a helyi intézményekbe járnak, azoknak kérniük kell a közétkeztetést gyermekei után az alábbi telefonszámon: 06 30/291-8426 Az étkezést csak egy alkalommal kell kérni, utána az ellátás folyamatos!
Zalakomári Önkormányzati Hivatallal kapcsolatban:
2020. március 17-től határozatlan ideig szüneteltetjük a személyes ügyfélfogadást, egyúttal kérjük az ügyfeleket, hogy elektronikus úton vagy telefonon intézzék az ügyeiket. Levelek a Hivatal előterében található ládában is elhelyezhetőek. Kizárólag azokban az ügyekben megengedett az ügyfélfogadás, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenés szükségességét. Amennyiben a személyes jelenlét szükségessége kérdéses, kérjük, hogy telefonon egyeztessenek az illetékes ügyintézővel a 93/386-017-es telefonszámon vagy az info@zalakomar.hu e-mail címen.
Zalakomári Művelődési Házzal kapcsolatban:
A 46/2020. (III.16.) Korm. rendelet 5.§-a értelmében a Zalakomári Művelődési Ház nem látogatható, így azt bezártuk, a próbák, rendezvények bizonytalan ideig nem kerülnek megtartásra.
Hazaérkezőkkel kapcsolatos tájékoztatás:
Abban az esetben, ha Ön külföldről (Olaszország, Ausztria) érkezett haza, akkor hazajövetelét követően külföldi terület elhagyásától számított 14 napig kísérje fokozott figyelemmel egészségi állapotát, és önkéntesen ne hagyja el lakóotthonát. Amennyiben ez idő alatt belázasodna, légúti tünete jelentkezne (köhögés, légszomj) lépjen kapcsolatba, hívja fel a háziorvosát és a kapott instrukciókat tartsa be. A háziorvos, illetve a területileg illetékes járási/kerületi népegészségügyi osztály dönt a további teendőkről, az aktuális eljárásrend szerint.
Járási ügysegéddel kapcsolatban:
Dr. Józsa Zsanett járási hivatalvezető asszony a veszélyhelyzetre való tekintettel 2020. március 17. napjától kezdődően az ügysegédi ügyfélfogadást átmenetileg szünetelteti.
Háziorvosok rendelésével kapcsolatban:
Ha a családtagja felső légúti tünetet észlel automatikusan izolálni szükséges a tünetek súlyosságától függetlenül. Ezzel számtalan életet menthetünk meg és megelőzhetjük az egészségügyi rendszerünk összeomlását.
Akik influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon pl : lázas, köhög, torka fáj, orra folyik stb., akik COVID-2019 sújtott területekről érkezetek, vagy dolgoznak és akik kontaktusba kerültek olyanokkal, akik az érintett fertőzött területről érkeztek haza, ne menjenek a rendelőbe.
Telefonon kérjenek segítséget (Dr. Hajdu Gábor Telefonszám: 93-386-205 vagy 20-238-9196, Dr. Kremzner István Telefonszám: 30-247-3368)
A rendelő várójában egyszerre maximum 2 beteg tartózkodjon, felső légúti panasszal és influenzaszerű tünetekkel érkező beteg ne tartózkodjon a váróban.
Táppénzes papír, gyógyszerfelírás és bármilyen adminisztrációs ügyben rendelési időben telefonon, sms-ben vagy időpontos egyeztetéssel előre jelzés alapján kiállítják a szükséges dokumentumot, ezzel megrövidítve a várakozást. Illetve azok a betegek és hozzátartozók, akik személyesen megjelennek, a rendelő előterében elhelyezett ládába dobják be a nevüket, születési nevüket, TAJ számukat és a felíratni kért gyógyszereket tartalmazó papírt. A recepteket a háziorvosok eljuttatják a gyógyszertárba, ahol másnap ki tudják váltani.
E-rendszeren keresztül mindenki leleteit megkapja a háziorvos, emiatt nem kell a rendelőbe menni.
Zalakomári ESE és sportpályával kapcsolatban:
A Megyei labdarúgó mérkőzések, edzések az MLSZ döntése érdekében felfüggesztésre kerültek, az utánpótlás edzések és mérkőzések szintén leállításra kerültek. Önkormányzatunk a Műfüves pályát bizonytalan ideig bezárta, azt használni nem lehet, a sportpályát használni tilos.